Frissen vágott hazai áru
100% magyar termelőtől
default-logo

Áfa-csökkentésre vár a Baromfi Termék Tanács is

2015. április 23.,  InfoRádió / MTI

A sertésszektorral azonos megítélést kér az adózásban a Baromfi Termék Tanács (BTT), a szervezet szerint nincs szakmai indoka annak, hogy miközben a sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa) 5 százalékra csökkenne 2016 januárjától, a baromfitermékek áfakulcsa továbbra is 27 százalékos maradna – közölte a BTT csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a sertés- és a baromfihúsok egymást helyettesítő termékeknek számítanak, az egyoldalú adómérséklés a baromfitermékeket komoly versenyhátrányba hozná, ez pedig jelentősen rontaná az ágazati szereplők jövedelmezőségét és munkahelyeket sodorna veszélybe.Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden jelentette be, hogy a sertés tőkehúsra 2016 januárjától 5 százalékos áfakulcs bevezetését javasolja a kormánynak.
A BTT a közleményben leszögezi: nincs olyan szakmai indok, amely alapján a csaknem száz százalékban magyar tulajdonban lévő baromfi termékpályát, illetve annak termékeit az áfa-szabályozásban diszkriminálni kellene. Kiemelik, hogy az ágazat a hazai hústermelés 53 százalékát adja, a hazai fogyasztásban pedig a baromfihúsok állnak az első helyen. Az éves átlagfogyasztás baromfihúsból 32 kilogramm, míg sertéshúsból 28 kilogramm Magyarországon.A BTT szerint a diszkriminatív javaslat a baromfitermékek indokolatlan fogyasztás-csökkenését idézheti elő, ágazati vállalkozásokat lehetetlenítene el, hiszen a 22 százalékos fogyasztói árkülönbség költségoldalról kigazdálkodhatatlan.A terméktanács a közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar agrárium második legnagyobb exportőrének számító baromfiágazat 60 ezer embert foglalkoztat.
  1. generic cialis Válasz

    buy cheap cialis australia
    generic cialis
    buy cialis generic canada

  2. viagra without doctor Válasz

    viagra online to buy
    viagra without doctor
    order real viagra line

  3. viagra without a doctor prescription Válasz

    cheap cialis australia
    viagra without a doctor prescription
    cialis tablete srbija

  4. viagra generique Válasz

    buy viagra russia
    viagra generique
    can buy viagra uk

  5. cialis cost Válasz

    buy cheap cialis uk
    cialis cost
    where is the cheapest place to buy cialis

  6. genuine cialis sale
    viagra without a doctor prescription online
    how to buy cialis in uk

  7. online casino Válasz

    casino slot machines with bonus rounds
    online casino
    online casino canada e check

  8. autocad 2017 Válasz

    autocad inventor professional suite 2017 serial number
    autocad 2017
    autocad standalone license

Hozzászólás a(z) cialis cost bejegyzéshez Kilépés a válaszból

*

captcha *

  • "Tudom, hogy megfelelő minőséget kapok, megfelelő a tisztaság, a higénikus körülmények olyanok, amilyet én elvárok..." - László Ildikó
  • "Itt mindig friss és mindig kiváló a minősége a húsnak!" - Lutár Patrícia
  • "Itt magyar termékek vannak, baráti hangulat és osztályon felüli minőségű áru..." - Usztics Mátyás
  • "Általában el vagyok kényeztetve..." - Esztergályos Cecília