Frissen vágott hazai áru
100% magyar termelőtől
default-logo

“GMO-csirke” Európában is? (I. rész)

Bizonyára többen is értesültek a várhatóan 2015-től hatályba lépő TTIP (Trans-atlantic Trade and Investment Partnership/Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség) USA-EU szabadkereskedelmi megállapodásról. Természetesen mindezt a ‘gazdasági fellendülés’ és a ‘munkahelyteremtés’ érdekében. Számos vita övezi a hírt pro-kontra. 2014. június 25-én az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának 531-es tárgyalótermében, a 26. GMO-Kerekasztal ülésen, többek között elhangzott egy egyértelmű kijelentés, miszerint “a TTIP egyik nagyon fontos célja a szigorú európai GMO szabályozás feloldása, a GM-összetevőt tartalmazó élelmiszerek/takarmányok jelölésének eltörlése”.

A magyar kormány ugyan nem támogatja, hogy például az élelmiszerek egésze része legyen a tervezett transzatlanti megállapodásnak, azonban nem vonakodik a tervezettől, sőt, kifejezetten támogatja azt.

Figyelemreméltó a Global Times tudósítása (2014-04-29), ami röviden arról tájékoztat bennünket, hogy a McDonald’s Európa szerte engedélyezni fogja a második negyedévtől kezdődően, hogy genetikailag módosított (GM) csirkét szállítsanak neki; azzal nyugtatva az olvasót, hogy ez időközben nemcsak széleskörben, de globálisan is elfogadottá vált.

Csak emlékeztetjük a kedves Olvasót, hogy a TTIP kezdeményezőjének hazájában – az Egyesült Államokban – még ma is engedélyezett például a romlandó csirkehús klórozása és más vegyszerekkel történő fertőtlenítése; de engedélyezett a növekedés serkentése érdekében történő nem-terápiás-célú antibiotikumokkal takarmányozott egyéb állatok ellátása, izomnövelő szerek alkalmazása is.

TTIP: Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség //Forrás: albertoalemanno.eu; "TTIP: Where do we stand?"

TTIP: Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség //Forrás: albertoalemanno.eu; “TTIP: Where do we stand?”

2014. májusában vitatták meg Brüsszelben azon törekvést, hogy az Egyesült Államok húsipari technológiáinak – az Európai Uniónál engedékenyebb – normái legyenek majd a mérvadóak a TTIP övezetében. Itt megjegyezzük, hogy az Európai Gyorsriasztási Rendszer (RASFF) adatai szerint 2009 és 2012 között Kína, Törökország és India után az Egyesült Államok által beszállított élelmiszerekkel volt a legtöbb minőségi kifogás.

Legnagyobb probléma a TTIP-vel kapcsolatban a gazdasági bizonytalanság, a tervezett megállapodás átláthatatlansága, a demokrácia veszélyeztetése, a fékek és ellensúlyok fellazulása, a “szennyező fizet” elvének sérülése, a társadalmi egyeztetés teljes hiánya, az elővigyázatosság elvének sérülése, a szabályozási folyamat átláthatatlansága, továbbá számos egyéb etikai kérdés felmerülése – mindezt a szent és sérthetetlen gazdasági növekedés érdekében.

Igaz, hogy a WHO folyamatosan vizsgálja a genetikailag módosított élelmiszerek hatását az egészségünkre nézve, és eddig nem sikerült  egzakt módon kimutatni a GM-termékek egészségromboló hatását a hagyományos növény-védőszerek, különböző vegyi anyagok és más ipari kemikáliák bizonyíthatóan egészségkárosító hatásaival szemben. Az optimisták és laikusok szerint könnyen elképzelhető, hogy a tudomány már elérte azt a fejlődési szintet, amikor a genetikailag módosított termékek során sokkal kevesebb környezeti teherrel tudunk majd számolni. Mások azt hangsúlyozzák, hogy a GMO hasonló minőségű és tápanyagtartalmú élelmiszerek előállítását teszi lehetővé jóval kedvezőbb áron. Vannak, akik azt mondják, hogy a GMO-t azért üldözik Európában, mert hatalmasak a lobbi-érdekeltségek a hagyományos növényvédő szerek piacán. Egyesek pedig úgy érvelnek, hogy éppen az agresszíven terjeszkedő GMO-cégek lobbi-nyomása akkora, melyekkel a hagyományos mezőgazdasági/élelmiszeripari-szektor nem tud hamarosan versenyezni.

Egy biztos: amennyiben a XIX. század végétől jelentkező nemzetek feletti tőkekoncentráció tovább erősödik, olyan alacsony árakat diktálva mint amilyenek jelenleg megfigyelhetőek a hazai és globális élelmiszerpiacon, akkor ennek okozata (munkanélküliség és gazdasági hanyatlás) nemhogy mérséklődni, de várhatóan drasztikusan növekedni fog.

A témához kapcsolódó videó a Russia Todaytől:

  • "Tudom, hogy megfelelő minőséget kapok, megfelelő a tisztaság, a higénikus körülmények olyanok, amilyet én elvárok..." - László Ildikó
  • "Itt mindig friss és mindig kiváló a minősége a húsnak!" - Lutár Patrícia
  • "Itt magyar termékek vannak, baráti hangulat és osztályon felüli minőségű áru..." - Usztics Mátyás
  • "Általában el vagyok kényeztetve..." - Esztergályos Cecília