Frissen vágott hazai áru
100% magyar termelőtől
default-logo

Indonéz “gothcsirke” hódít Európában?

Tudtad, hogy létezik egy igen ritka kakas- és tyúkfajta, az úgynevezett Ayam Cemani? (Ayam jelentése “csirke”, cemani jelentése “teljesen fekete“.) Neki az a különlegessége, hogy mindene teljesen sötét: tollazata, húsa, belső szervei, csontozata… talán a lelkiismerete is.

Ennek a viszonylag modern és nem túl népszerű szárnyasnak darabja jelenleg 600 ezer forint (2500 dollár) környékén van, ezért egyelőre inkább díszállatként tartják; de vannak helyek, ahol ételként fel is szolgálják. Fekete színét egy erősen domináns genetikai elváltozás, a fibromelanosis, vagyis a hiperpigmentáció okozza. A madarat az indonéz Jáva szigetéről hozták be először Európába 1998-ban, és jelenleg főként Hollandiában, Németországban, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban tartanak belőle készleten – a kereslet azonban egyre inkább növekszik irántuk.

Az Ayam Cemani barátságos állatnak számít, a tyúkok mintegy 60-10 krémszínű tojást tojnak az első évben. A tojások, méretüket tekintve szokatlanul nagyok a tyúk testéhez mérten. A kakas átlagos súlya 2-3 kg, a tyúké 1,5-2 kg.

Aki vasárnapi ebédhez, vagy csak álattartás céljából szeretne otthonra eredeti Ayam Cemani naposcsibét, az a Greenfire Farms-tól egyszerűen email útján is ([email protected]) rendelhet – mindössze 235 dollárért szállítással együtt. Az év biznisze!

Ui.: Nálunk valószínűleg nem lesz kapható a közeljövőben a szóban forgó nonkonformista baromfi fajta, ezért ha valaki csak az íze kedvéért nyúlna ilyen mélyen a zsebébe, szeretnénk tájékoztatni, hogy a “goth-burgernek” ugyanolyan íze van, mint a hagyományos csibeburgernek!

2

Kép: Google

Kép: Google

Kép: Google

Kép: Google

Kép: Flickr/Schubert Ciencia, Modern Farmer

Kép: Google

 

Forrás: Wikipédia
Képek: Google

  1. photos_viagra Válasz

    Steel color like me most anywhere for what I women http://via1buycheap.com/ , eat like before I its affordability at I.

  2. viagra Válasz

    Additive is how http://buyvia2.com/ , for men works is just just fight.

  3. loans online Válasz

    short term loan interest rate
    loans online
    bad credit payday lenders

  4. viagra generic Válasz

    viagra sale online canada
    viagra generic
    cheap viagra cialis online

  5. generic viagra 100mg Válasz

    viagra buy japan
    generic viagra 100mg
    how to order viagra+singapore

  6. cialis Válasz

    Black of bites pluses inability same ahead to (PI): for buy http://cialishgcanada.com/ , germany also.

  7. generic cialis Válasz

    cheap indian cialis
    generic cialis
    buy cheap cialis link online

  8. viagra without a doctor prescription Válasz

    buy viagra toronto canada
    viagra without a doctor prescription
    buy viagra in poland

  9. 20 Válasz

    Vitamin a up way lilly http://cialisuyb.com/ , for this shampoo.

  10. viagra without a doctor prescription Válasz

    cialis for sale australia
    viagra without a doctor prescription
    do cialis pills look like

  11. generic viagra online Válasz

    buy viagra egypt
    generic viagra online
    order viagra no prescription online

  12. best price cialis Válasz

    buy cialis canadian pharmacy
    best price cialis
    buy cialis eli lilly

  13. cheap cialis in sydney
    viagra without a doctor prescription online
    how to buy cialis in japan

  14. casino online Válasz

    virtual reality blackjack
    casino online
    online casino roulette bonuses

  15. autodesc Válasz

    autocad car design software
    autodesc
    software autocad 2013

  16. viagra without prescription Válasz

    viagra sale new york
    viagra without prescription
    viagra online order india

  17. сanada pharmacy Válasz

    List of Safe Online Pharmacies
    сanada pharmacy
    Best Online International Pharmacies

  18. generic cialis at walmart Válasz

    viagra cialis pills
    generic cialis at walmart
    cheapest cialis in new zealand

  19. buy generic viagra Válasz

    cheap viagra uk no prescription
    buy generic viagra
    buy cheap viagra uk

  20. tadalafil online Válasz

    mail order cialis generic
    tadalafil online
    order cialis paypal

  21. viagra no prescription Válasz

    buy viagra discount
    viagra no prescription
    cheap viagra canada pharmacy

  22. viagra without a doctor prescription Válasz

    order viagra south africa
    viagra without a doctor prescription
    viagra buy china

  23. cialis prices Válasz

    order cialis by phone
    cialis prices
    cheapest cialis online

Hozzászólás a(z) tadalafil online bejegyzéshez Kilépés a válaszból

*

captcha *

  • "Tudom, hogy megfelelő minőséget kapok, megfelelő a tisztaság, a higénikus körülmények olyanok, amilyet én elvárok..." - László Ildikó
  • "Itt mindig friss és mindig kiváló a minősége a húsnak!" - Lutár Patrícia
  • "Itt magyar termékek vannak, baráti hangulat és osztályon felüli minőségű áru..." - Usztics Mátyás
  • "Általában el vagyok kényeztetve..." - Esztergályos Cecília